2016. február 15., hétfő

Zárás + Újra kezdések

Sziasztok!
Úristen, hol is kezdjem....? Talán ott kéne, hogy borzasztóan sajnálom, ezt a sok kihagyást, de már nem tudok mit írni. Júliusban volt utoljára fejezet. Most egy búcsúval jelentkezem, ami nem biztos, hogy örök. Két hónapja gyötröm magam ezzel a bejegyzéssel, és most itt van. Tudjátok, rájöttem, hogy a blog borzasztóan el sablonosodott, így már nem látom értelmét folytatni, de mint az előbb is írtam, nem biztos, hogy örök a búcsú, talán egy nap egy újabb fejezettel állok elő, de akkor majd egy másik blogon, de mindenképpen kiírom majd ide is, ha ez a csoda megtörténik. De most, jöjjenek a statisztikák, aztán pedig még több dolog.

Ezen egy picit fennakadtam, kedves perverz 
látogatók, de mindent köszönök szépen!




And now! Szeretném bejelenteni, hogy új email fiókom lett - hosszú sztori -, amivel szintúgy fent vagy a bloggeren, így természetes, hogy új blogom is van.... Ami egy SHAWN MENDES fanfiction, és egy Little Mix dalra alapszik; a Secret Love Song-ra. Ebből gondolom ki lehet találni, hogy egy titkos szerelemről szól.. Na, mindegy
Egy kis ízelítő;

– jól vagy? – a keze megkereste az enyémet a sötétben. a rádió is halkabban szólt, a holdfény pedig alig látható világítást adott az autóban. ránéztem – hmm? – a hold szép lassan eltűnt mögötte, így már az ő barna haját csillogtatta az égitest. hamarosan az eget ellepték a viharfelhők, de nem esett. csak gyülekeztek felettünk, fenyegetést adva a gyalogos embereknek. újra az ölemre néztem. a bal kezemet néztem, a hüvelykujjammal a mutató ujjamat piszkáltam. a könnyek némán gurultak le az arcomon, hideg nyomot hagyva a tűzforró bőrömön. a szerelem nem igazi, ha titokban tartják, még akkor is, ha bármit megtennénk a másikért. továbbra sem válaszoltam, csak néztem, ki az ablakon, ki az emberekre. egyedül sétáló, magányos szívek. shawn a kezemet szorongatta, én tovább sírtam, hangtalanul. a szerelmem az enyém volt. csak az enyém, és legszívesebben kiordítottam volna a világnak, hogy szerelmes vagyok, de nem tehettem. nem tehettem meg semmit. amikor buliban voltunk, nem csókolhattam meg a táncparketten, és nem foghattam meg a kezét az utcán.

Kis betű, nagy betű nincs benne, mert szöveg dobozból másoltam ki! BLOG LINK!
De azt hiszem ennyi lenne... Köszönöm szépen mindenkinek, aki olvasott, addig ameddig, és tényleg köszönöm ezeket a nagy számokat!

Goodbye with million kiss,
xx Kayleigh

2015. július 5., vasárnap

Chapter 07. - Back

Bitches I'm Back!
Hát, mint látjátok visszaértem. Elég szokatlan, hogy újra ide írok, de itt vagyok, és a design is új. Most nem mondok semmit a részek érkezéséről, csak annyit mondok, hogy változó lesz, és a júliusom zsúfolt, úgy, hogy most a többi blogomon se üzemelek. Jah, egyébként a fejlécen Ariana-nak, aka Jasmine-nek egy mikrofon van a kezében, de tetszett a kép, szóval azt raktam rá. De remélem tetszik, maga a fejléc, próbálkoztam.
Egyébként a blogon összegyűlt a 10 olvasó, aztán elvesztettem kettőt, úgy, hogy most 8 van. A kommenteket köszönöm a hatodik részhez, ahogy a pipákat is.
millió puszi,
xx Kayleigh D.


Kétségbeesetten szorítottam egy utolsót a barátnőm kezén, majd felálltam a székemről, és egy puszit nyomtam a szájára. Már két hónapja volt kómában, én pedig magamba roskadtam.. szinte senkivel sem beszéltem, és csak Matty - vel foglalkoztam. Ha vele foglalkoztam, akkor nem Jasmine - re gondoltam. Olyan üresnek éreztem magam. Szinte már fájt az, hogy Jasmine nincs mellettem reggel, hogy bármi után leüvöltse a fejem, és, hogy utána kibéküljünk. Minden hiányzott ami ő volt. Gyakran csak bemegyek a hálónkba, magamhoz veszem a gitárom és eléneklem Jasmine kedvenc dalait. Csak éneklek és éneklek, amíg Matty fel nem sír az éjszaka közepén. Olyankor abbahagyom.
Anyukámék segítenek nekem ebben. Az apaságban. Matty születése óta nem nálunk laknak, és mindenben segítenek amiben csak tudnak. De van amikor elmegyek otthonról, majd elmegyek valahova. Sétálni, zenélni, inni, vagy beülök egy kávézóba ami éjjel is nyitva van, és olvasom Jasmine könyveit, amiket írt. Olyan jól ír.. kár, hogy abbahagyta. Nem kellett volna mások véleményére hallgatnia. Csodásan ír, élvezet olvasni a sorokat.
Megpróbáltam elérni a családját valahogyan, de nem sikerült. Illetve a bátyjával beszéltem, és elmondtam neki, hogy a húga kórházban van, de annyit mondott, hogy nem kíváncsi, egy ocsmány féregre. Abban a pillanatban képes lettem volna megfojtani a telefonon keresztül. Nem hittem el, hogy ezt volt képes mondani Jasmine - re, a húgára. Tudtam, hogy nincsenek jóban, de sosem hittem volna, hogy ilyet képes mondani rá.
Már sötét volt amikor kiértem a kórházból. A rajongók, akik délután itt voltak, eltűntek, és nagy üresség volt helyettük. Fázósan beletúrtam a hajamba, majd elindultam, gyalog. Nem szerettem kocsival jönni. Ha gyalog jöttem, és mentem tudtam gondolkodni, és kigondolni, hogy mit fogok Jas - nek mondani. Tudom, hülyeség, de én mindig mondok neki valamit, bármit, ami eszembe jut.
Egy kavicsot rugdostam magam előtt. A kezeim a zsebembe voltak, a fejem pedig le volt hajtva.
Olyan üresnek éreztem magam. Elővettem a cigis dobozt, amit reggel vettem, és rágyújtottam. Így két szál maradt a dobozban. Mióta Jasmine - nel járok, nem gyújtotta rá, viszont mióta kómában van - az az két hónapja - újra rászoktam. Mindennap, legalább, egy dobozzal elszívok.
Azt se tudtam merre megyek, csak bóklásztam az utcákon. Nem akartam haza menni, ott túl sok emlék volt, de máshova se tudtam menni. A többiek otthon voltak a szerelmükkel, nem akartam őket zavarni. Feleslegesnek éreztem magam. Nem voltam önmagam. a koncerteket is az első hónapban lemondtuk.. az összeset. Nehezemre esett kilépni a kórházból. Aztán Perrie rábeszélt, hogy folytassam, hisz Jasmine is ezt akarná, és akkor legalább nem gondolok Jas - re. Holnap is lesz egy koncertünk. Már most a fülemben csengenek a lányok, illetve a rajongók fülsiketítő sikolyai.
Élvezet őket nézni. Ahogy éneklik a dalainkat kiabálva, kissé hamis, de ahogy együtt énekelnek. talán úgy tisztábbak, mint mi. A mobiljukkal szoktak világítani amikor lassú zene van, és szinte csak az ő fényük világítja be az egész stadiont. Őket nem érdekli, ha esik az eső, vagy, ha valamelyikünk beteg, és rossz a hangja, ők így is, úgy is kitartóak.. nekem is annak kéne lennem.
Tizenegy körül értem haza, azt hittem, hogy már mindenki alszik, aztán megláttam a nővéremet, ahogy, az ebédlőben ül, és teát iszik, abban a ruhában, amiben napközben volt. Szeme alatt fekete, karikák feküdtek. Aggódtam érte. Nicola ugyan annyira volt éber éjszakánként, mint én. Ő inkább értem aggódott, mint Jas - ért, de mindennap bement hozzá a kórházba, és, mint én, ő is beszélt hozzá. Elmondta neki, hogy milyen idegroncs vagyok, és, hogy mindenkinek nagyon hiányzik. Nos, ez nem a teljes igazság, ugyanis a szüleim nem annyira vágynak a társaságára, és ezt el is mondják, de tudom, hogy nekik is hiányzik, valahogy a szívük mélyen.
- Szia - felkapta a fejét a nyugodt hangomra. Tényleg nyugodt volt a hangom, pedig egész lényemben remegtem. Halk is voltam, de ez annak volt az oka, hogy nem akartam a többieket felébreszteni.
- Szia - köszönt vissza, hasonló nyugodtsággal a hangjában, és úgy vettem észre esze ágában sincs elmenni aludni, pedig tudtam, hogy már őt is idegesíti az kialvatlanság. - Hogy - hogy ilyen későn jöttél haza? - vont kérdőre, mire csak megrántottam a vállamat.
- Sétálgattam.. nem volt kedvem haza jönni - válaszoltam végül.
- Hiányzik, igaz? - kérdezte. Bólintottam, olyan volt mintha a vesémbe látna.. valóban hiányzott Jasmine. Minden egyes, kis, porcikája. Még az is, amikor kis híján leszakítja a fejemet, egy - egy veszekedésnél. - Fel fog ébredni!
- És, ha nem? - reagáltam azonnal, hevesen, kissé megemelt hanggal. A remény már meghalt bennem, amikor a doki közölte velem - két hónap után -, hogy Jasmine teste nem bírja ezt a rohamot, ahogy a teste gyógyul.. az is lehet, hogy nem sokára abbahagyja a légzést. Én nem élném túl. Ő számomra a levegő, bármilyen nyálasan is hangzik. És most szeretet teljesen el nevetné magát, majd adna egy hosszú csókot, aztán elmondaná, hogy mennyire szeret. Ha itt lenne.....
- Fel fog! Liam, eddig te voltál az, aki mindig azt mondta, hogy fel dog ébredni. Mi változott? - kérdezte felháborodva.
- Semmi - hazudtam. A cipőmet kezdtem el vizslatni. Hirtelen olyan érdekesnek tűnt, mintha megbabonázott volna. Pedig nem. Csak egy ócska három éves, piros, convers cipő volt, ami helyenként, már el volt szakadva, és ellepte a kosz. De ez tette különlegessé. Már egészen a szívemhez nőtt.
Így voltam Jasmine - el is. Egy hónapig ,,udvaroltam" neki, karácsonyig, míg végül megtört a jég és összejött velem. Aztán újabb egy hónap következett, ami alatt teljesen a szívemhez nőtt. Ha nem volt mellettem unatkoztam. Folyton kitalált valamit, vagy történt valami, ami miatt jól éreztem magam vele. Aztán minden jött a maga sor rendjébe. Összeköltöztünk, vettünk egy kutyát - akit, egyébként odaadtam Perrie - nek -, majd jött a baba, ezzel teljesen felborítva az életünket.
De bakker, egy igazi leánykérést megérdemelt volna. Csak adtam neki egy gyűrűt, és el lett felejtve az egész, mintha meg se történt volna. Ha megkértem volna rendesen a kezét, elmondtam volna neki mindent amit szeretek benne, és végül megkérdeztem volna, hogy lesz-e olyan hülye, hogy hozzá megy-e egy ekkora baromhoz, azaz hozzám.
Matty sírni kezdett. Behunytam a szemem, és felsóhajtottam. A szemeimet kinyitva indultam el a fiam szobája felé, ahova aztán bementem. Az ágyban feküdt, összevissza rúgott, és kapálózott, miközben hangosan üvöltött. Halványan elmosolyodtam, majd kiemeltem az ágyból. Tisztába raktam, de amikor még mindig nem hagyta abba a sírást, lementem vele a konyhába, hogy tápszert csináljak neki. Nicola már azt csinálta, amiért borzasztóan hálás voltam. Megfogtam a fejét, és belepusziltam a hajába, köszönet kép. Amint kész lett, Matty szájához emeltem a cumisüveget, aki rögtön elkezdett belőle inni. Visszamentünk a szobájába, és amint megitta az egész tápszert, és megbüfiztettem, elaltattam. Mindig a ,Moments'-et éneklem neki, beleadok mindent ami bennem van, és ettől mindig elalszik.

- 2022. november 28. - 

Mindjárt itt a karácsony, kevesebb, mint egy hónap, de Jasmine még mindig alszik. nem ébred fel, pedig már egy csomó idő eltelt a legifjabb ,Payne' születése óta. Nem tudom, és az orvosok sem, hogy miért nem ébred fel, pedig mindenki azt várja. A testvéreim, a srácok, Perrie, Demi.
Demi.. Ő és Niall eléggé összemelegedtek az utóbbi időben, a két fan tábor legnagyobb örömére. Tényleg nagyon összeillenek, kiegészítik egymást, és Demi is tűkön ülve várja, hogy Jas felébredjen. Matty-t, ő is imádja, ha tehetné minden idejét vele töltené. Átköltözött London-ba, hogy így könnyebb legyen neki, és Niall-nak, így rögtön az ír fiúhoz költözött.
Végig simítottam Jas kézfején, miközben jegygyűrűjét kémleltem. Jól állt neki, hozzá illett, de az a lány kérés, rémes volt. Átkozom magam, amiért olyan seggfej voltam. Aztán valami olyan történt, amire majdnem féléve várok.... megmozdult. Aztán nyöszörögni kezdett, én pedig a nővérhívót nyomogattam, de mire egy doki, és egy nővér be jött, Jasmine kinyitotta a szemeit.
Az enyémek bekönnyesedtek, majd egy hatalmas vigyor terült szét az arcomon. Olyan boldog voltam abban a pillanatban. Legszívesebben körbe futottam volna világot, azt kiabálva, hogy életem szerelme felébredt. Liba bőrözni kezdtem, egész lényemben, a boldogság pedig átjárta a testemet.
Hevesen magamhoz öleltem, Jas, kis testét, de nem tartott sokáig. Ellökött magától, ami miatt eltűnt a boldogság.
- Te bunkó, paraszt! - sziszegte, és nem érdekelte, hogy rajtunk kívül még két ember van a kórteremben. - Mit képzelsz magadról? Két hét ismeretség után, csak így ölelgetsz? - sírni támadt kedvem. Nem emlékezett rám. És őszintén? Ezt olyan klisésnek találtam, de abban a pillanatban, mintha a világom szakadt volna szét.
- Két hét? - remegett meg a hangom, és csak egy hajszál választott el a sírástól.
- Miért mennyi? - kérdezte.
- Több, mint két év... - suttogtam, alig hallhatóan. A szerelmem lesápadt, majd sírni kezdett. Talán felfogta mi is történt. Az orvosok, akik hirtelen berontottak a szobába, kiküldtek, és rám csapták az ajtót, de egy dolgot még hallottam bentről. Jasmine keservesen zokogott, és ahogy hallottam mindenkit elküldött a büdös picsába. Lerogytam egy székre a folyosón, majd az arcomat a kezembe temetve sírni kezdtem.
Ez nem történhetett meg. Neki emlékeznie kell rám, ez így a normális! A vőlegénye vagyok, bárki mondjon bármit. Az az ember vagyok, akit napok, hetek, hónapok, évek óta szeret. A gyermeke apja, de ő nem tud még a gyerekéről sem. Legszívesebben berontanék, és mindent elmondanák neki az első másodperctől, az utolsóig, de nem tehetem, azzal csak még jobban megijeszteném, és talán nem is hinne nekem.
Kis idő múlva Jasmine orvosa lépett ki a kórteremből, azután pedig a többi doktor, aki bent volt. A főorvos, amint meglátott, elém lépett, én pedig felálltam, és megtöröltem a szemem.
- Jasmine, egy átmeneti amnéziában szenved.. Maximum pár hét és újra minden visszatér az emlékezetébe. Nyugodjon meg! - nyugtatott. - Három nap múlva haza mehet, de addig is, és azután is, beszéljen a múltjáról, a közös múltukról és a kicsiről. Nem fog egyik nap arra kelni, hogy minden eszbe jutott, de minden visszafog térni, neki - magyarázta, majd megveregette a vállam.
- Bemehetek hozzá? - kérdeztem, ő pedig egy mosoly kíséretében bólintott, majd velem együtt elindult, de ő nem ment be. Jasmine az ágyán ült, a térdei fel voltak húzva, és a bokájánál átölelte őket, az állát pedig a térdére hajtotta, de amikor meghallotta, hogy az ajtó csukódik felkapta a fejét - Szia - köszöntem, és leültem mellé.
- Szia - motyogta hanyagul. - Haragszol? - kérdezte félénken. Nem nézett rám, csak maga el meredt.
- Nem, hisz nem emlékszel a közös múltunkra.. - nyomtam meg a ,közös' szót. Felkuncogott, majd rám nézett, bele a szemembe.
- A dokik elmondták, hogy majdnem fél évig feküdtem, itt de nem mondták meg miért, azt mondták, hogy inkább tőled tudjam meg – közölte velem. Felsóhajtottam. Olyan nehéz lesz neki elmondani, a történtek után.
- Van egy fiúnk. Matthew a neve, és öt hónapos, akkor estél kómába amikor őt szülted. Elaludtál, és csak most ébredtél fel – vázoltam fel. Élesen beszívta a levegőt, és látszott rajta, hogy mindjárt elsírja magát. Felálltam, majd mellé telepedtem. Nem ültem le, de átöleltem, már amennyire engedte. - Három nap múlva haza jöhetsz – próbáltam felvidítani, de ez nem tűnt túl jó ötletnek.
- Még jobb – horkantott. - Haza megyek egy teljesen új otthonba, ahol már vár a fiam, akire nem is emlékszem – kezdett el újra sírni. Magamhoz szorítottam, és belepusziltam a hajába.
- Hidd el, megoldjuk, emlékezni fogsz mindenre! - biztattam. Elmosolyodott, majd hozzám bújt.
- Nem fekszünk el az ágyon? Kezdek szédülni – tájékoztatott.
- De, természetesen – mondtam, majd eldőltem vele. A jobb lábam lent volt az ágyról, Jasmine feje a bal karomon pihent, miközben a jobb karját simogattam, ahogy a balt is az én bal kezemmel. Az államat a feje búbján támasztottam meg. Ásított egyet. Fáradt volt, annak ellenére is, hogy öt hónapot aludt. - Milyen volt? - kérdeztem, hirtelen.
- Micsoda? - emelte fel a fejét, ami most már a mellkasomon pihent.
- A kóma. Álmodtál valamit, vagy csak valamilyen színt láttál? - kérdeztem rá, miközben a plafont kémleltem, valami hülye arcmimikával a képemen.
- Őszintén? Nem tudom, arra emlékszem, hogy szív hangokat hallottam az elején, a végén pedig a te hangodat, furcsa volt – mondta, és a mutató ujját, elkezdte huzigálni a mellkasomon. - Nehéz lesz – sóhajtott.
- Igen, de meg fogunk vele birkózni. Ha te tudnád, miken mentünk mi keresztül – felnevetett. Jó volt hallani a hangját, olyan sok idő elteltével. Megnyugvást okozott. És abban a pillanatban nem aggasztott semmi. Csak ő volt és én.

2015. március 8., vasárnap

Break

Kedves olvasók!
Szerintem sokatok fejében megfordult a kérdés, hogy; miért nem volt rész pénteken?! Igen nem volt rész, és borzasztóan sajnálom! Amikor múlt héten megígértem, hogy lesz rész, már a negyedével kész voltam a hetedik résznek, viszont, szerdán, pénteken, és ma egyáltalán nem tudtam írni! És nem csak azért mert nem voltam itthon, hanem azért is, mert elfogyott az ihletem a Little Me bloggal kapcsolatban! A terveim, már meg vannak, viszont nem tudom papírra, ez esetben blogspotra, vinni. Sokat tűnődtem, hogy helyes döntés lenne - e így a hetedik résznél szünetet tartani, de úgy gondoltam, hogy ahhoz, hogy ezt a történetet a huszonötödik részig tudjam vinni, muszáj most szünetet tartanom! Nem tervezem, hogy sokára jövök csak vissza de azt sem tervezem, hogy egy hónap után. Viszont arra kérlek titeket, hogy valamilyen módon segítsetek nekem! Betudtok jelölni facebookon, és a facebook csoportba is tudtok csatlakozni, ahol már egyre többen vagyunk! Illetve nem sokára kezdődik, a következő blogom, amire már gyűlnek fejezetek. Jade - Liam blog lesz, de Calum Hood is szerepet kap. Egyébként, mint látjátok a nevem Bo. lett. Ne lepődjetek meg, de mostantól így láthattok mindenhol ( a facebook csoportot kivéve, az a becenevemen lett elnevezve! )
Legyetek jót, és sajnálom!

itt megtalálhattok, Jade - Liam:

2015. február 27., péntek

Chapter 06. - Matthew Taylor Payne

Sziasztok!
Mivel elnéztem a dátumot, és azt mondtam, hogy huszonhetedikére ígértem a részt, és kész lettem - kisebb, nagyobb sikerrel - gondoltam kiteszem ezt a részt. Nem lett valami jó, de személy szerint én imádtam írni. Kiderülnek, hogy Liam milyen érzelmeket is táplál a baba iránt, és, hogy mennyire is szereti őt.. Mivel ebben a részben Jasmine kómába esik, ő nem szerepel, csak megemlítem sok - sok helyen. Úgy tervezem, hogy a tizedik részig Jasmine nem fog szerepelni. Aztán pedig.. nem mondom el, akkor nem lesz meglepetés. Egyébként köszönöm a komikat, és a feliratkozókat, nagyon kedvesek vagytok, és imádlak titeket! És csatlakozzatok a facebook csoportba! És mivel ma pénteken hoztam, és előbb - egy nappal - úgy gondoltam mostantól péntekenként fogom hozni a részeket, és minden héten..Lehet, hogy késni fogok néha, de ez mindenkivel előfordul. Nem tudom, hogy kinek, hogy tetszik a történet, de remélem, hogy mindenkinek tetszik, és nem zavar titeket, hogy a jövőben játszódik, ráadásul múlt időben. Ez csak úgy kipattant a fejemből, és rögtön papírra akartam vinni..
nem akarok többet rizsázni, ezért elköszönök!
Jó olvasást, jövő hét pénteken találkozunk (itt a blogon)!

millió puszi, boplelle


5 Seconds of Summer
2022. június 11.
Már több, mint két órája egy hülye széken ültem a váróban, hajnali fél háromkor. A könyököm a térdemen támasztottam meg a fejem pedig a kezemen támasztottam meg. A várakozás kínzó volt. Egész lényemben remegtem, és rosszabbnál, rosszabb vég kifejleteket gyártottam a fejemben.
Rémes volt az a pár óra, amit a váróteremben töltöttem el. Folyamatosan az járt a fejemben, hogy Jasmine hogy van most, mi történik a műtőben, és mi lesz vele és a babával. Az agyam csak kattogott, és kattogott, és legszívesebben kifutottam volna világból.
- Mr. Payne - felkaptam a fejem a doki szavaira. Ott állt felettem véres műtő ruhában. Csak a vér foltot bírtam nézni, miközben felálltam a székről. - A baba egészséges kisfiú - indult el. - Viszont Jasmine.. - kisebb szünetet tartott. - Jól van, életben van - folytatta. - Viszont nem ébredt fel az altatásból. Ugyan abban a kór teremben van, mint eddig.. kómában van, lélegeztető gépen - megálltunk. Egy olyan helyen voltunk, ahova emberek nem jöhettek be, csakis a doktor. - Szeretnéd látni a babát? - tette fel a kérdést, amire nem akartam válaszolni.
- Nem - végül ezt a választ adtam. Tényleg nem akartam látni őt. Azt a gyereket, aki miatt Jasmine most kómában fekszik a kórtermében. Még a nevét sem tudtam, pedig Jas említette párszor. Az agyam olyankor mindig kikapcsolt. Ha a baba téma bejött, én kikapcsoltam. Emiatt sokszor veszekedtünk, még az elején, de Jasmine végül beletörődött, hogy én nem akarom ezt a gyereket.
De vajon kire hasonlíthat? Talán az én mély barna szemeimet örökölte, de lehet, hogy az anyja világos, mogyoró barna szemeit. A haj színünk Jas - sal szinte ugyan olyan, de lehet egyiket sem örökölte. Vagy esetleg mindkettőből egy pici, hisz Minnie - é olyan színű, mint a medve szőre. Az enyém viszont bazaltfekete. És az ujjai? Vajon vastagok, mint az enyéim, vagy olyan rizsszemek, mint Jas - é? És azok a pici körmei, azokat mindig is imádtam a babákon.. de az övéi biztosan imádni valóak. És a tik - takok a kis lábacskáin. A kis húsos lábacskáin. És a lábait kitől örökölte? Vajon abban ki bújik el? Jasmine, vagy én?
És, majd ha felnő? Akkor kire fog hasonlítani? És lesz borostája, és ha igen akkor olyan, mint nekem?! És, ha olyan lesz mint én, akkor.... Akkor olyan tiszta lesz, mint az anyja? Vagy olyan lesz, mint én? Ilyen bunkó, álszent féreg, aki még a saját gyermekét se tudja megnézni, úgy, hogy ne undorodjon el.
- Várjon - kiáltottam a doki után. - Lehetséges, hogy mégis megnézzem? - kérdeztem, a tarkóm vakargatva. A doki mosolyogva bólintott, és újra mellém jött. - És mi a neve? - kérdeztem izgatottan.
- Jasmine már nem volt eszméleténél, amikor beírtuk volna a nevét - tájékoztatott. - Neked kéne megmondanod, hogy mi a neve.. gondolom megbeszéltétek.
- Igen - hazudtam. Fogalmam sem volt, hogy mit mondott. És féltem, hogy mit fog ahhoz szólni, hogy más nevet mondtam.
Odaértünk a babákhoz, az összes sírt, vagy kacagott. Csak egy fiúnak nem volt neve.. neki. Elbűvölő volt. Csak feküdt, és nézett a hatalmas szemeivel. Tőlem örökölte. Minden egyes porcikájában én bújtam el. Az üvegre tettem a kezem, és éreztem ahogy sós könnycseppek árasztják el az arcom. Olyan tapló voltam.
- Mi legyen a neve? - kérdezte a doki.
- Matthew Taylor Payne - alig bírtam kinyögni a nevét. Megbabonázott a kis csöpnyi lény. Sokkal másabb volt, mint amilyennek képzeltem. Teljesen. Leginkább arra tippeltem, hogy az anyjára fog hasonlítani, de nem. Tiszta olyan, mint én. Hatalmas, mély barna szemei vannak, a haja pedig bazaltfekete. Egyre voltam még kíváncsi. A hangjára, a kacagására, a sírására. Megakartam ismerni, és fejteni. Valami vonzott hozzá, valami mágneses, amit képtelen voltam megmondani, hogy micsoda. Megakartam fogni, magamhoz ölelni, és biztosítani róla, hogy semmi sincs veszve, hogy én itt vagyok neki.
Olyan pici volt. A kezei ökölbe voltak szorítva, és a bal karján ott díszelgett az a bizonyos cédula, amin ott volt, mikor született, illetve a Payne név is ott díszelgett. Hatalmas düh költözött belém, le akartam szedetni a cédulát. A fiam nem egy tárgy, hogy csak úgy rá tegyenek egy cédulát, de tudtam, hogy ez kötelező.
Egy darabig ott álltam.. pár órát. Felakartam hívni a szüleimet, a srácokat, és el akartam mondani a világ; megszületett a fiam. Az én egyetlen pici fiam, akibe - bármilyen morbidul is hangzik - beleszerettem. Perrie - t hívtam elsőnek. Tudtam, hogy - utánam - ő állt legközelebb Jasmine - hez. Megkértem, hogy értesítsen mindenkit, aztán én felhívtam a szüleimet. Nem akartam többet telefonálni. Csak őt akartam nézni, és nem akartam törődni  a külvilággal. Mellettem egy csomóan elhaladtak. Pár kismama, nagyszülők, pár boldog szülő, és ott voltam én. Aki, mint egy őrült állt ott. A fejem az üvegnek volt döntve, és csak néztem, legalább már két órája. Sose hittem volna, hogy ennyi ideig képes leszek nézni. Régen maximum Jasmine - t bírtam ilyen sokáig nézni.. de most jött ő.
Valaki megérintette a vállamat, mire nagy nehezen rá néztem az illetőre. Zayn volt az, mögötte Perrie - vel. Halványan elmosolyodtam, de rögtön visszanéztem Matty - re. Ittam a látványát. Ha nem ránéztem, mintha fulladoztam volna.
- Jasmine, hogy van? - tette fel a kérdést a szőke lány. A szívem összefacsarodott, a torkom pedig kiszáradt.
- Alszik - morogtam kétségbeesetten. Valahogy képtelen voltam kimondani azt a szót.
- És meddig fog? - érdeklődött tovább. Ráemeltem a tekintetem, máris hiányzott Matty. Nos, Perrie nem tudom. Lehet, hogy egy hétig, lehet, hogy egy hónapig, de az is lehet, hogy két évig. És ne adj isten, lehet, hogy örökre. 
- Nem tudom - lenéztem a földre. Igen, koszos volt, de láttam magamat. A kétségbeesett arcomat, és a karikákat a szemem alatt. Muszáj látnom őt. Nem bírom ki.
- Hogy érted, hogy nem tudod? - kérdezett újra. - Liam, mi történt? - ő is kétségbeesett volt. Nem bírtam ki, hogy ne nézzek Perrie - re. Láttam a szemében a könnyeket, és ahogy óvatosan Zayn - hez bújik, félelmében. Bevallom, én is féltem. Féltem mi fog történni Jas - vel. És velem, és féltem mi lesz a babával, ha Jasmine nem lesz. Én nem bírnám ki, ahogy azt se, ha megtartanám akkor a babámat, és az életem. Őrülten beleszerettem Jasmine - be. Akár az életem is feláldoznám érte. A szívem érte repdesett, és a hiánya csak mardosta a szívemet.
- Kómában van - nyeltem le a könnyeim. Úgy éreztem, ha sírni látnak gyenge leszek a szemükben. Eddig, tizenkét évig, sose láttak sírni, még a szakításoknál, és magamba se sírtam nagyon, de az a nap kész rémálom volt. - Elaludt szülés közben, és nem tudták felébreszteni - egy zokogó kis test csapódott nekem, mire kicsit megingottam, de a talpamon maradtam. Perrie zokogott, Zayn - t pedig - ahogy engem is - a könnyei fojtogatták. Rémes volt így látni őket, de az még rémesebb volt, hogy az én szerelmem fekszik most ott az ágyon.. eszméletlenül.
- Mr. Payne - érintette meg valaki a vállam, hátra fordultam, kicsit ellökve Perrie - t, akit rögtön Zayn ölelt át. Az egyik nővér volt előttem, kezében a fiammal. - Láttam, hogy nézte őt, így el kértem a dokitól, aki boldogan ajánlotta fel, hogy ön is a kezében tarthassa Matthew - t - adta át, majd el viharzott. Visszafordultam Zayn - ék felé.
- Ő itt Matthew Taylor Payne - mutattam be a fiamat. A fiamat, képtelen voltam felfogni a jelentését. A saját fiamat tartottam a kezemben, nem pedig egy barátomét. Perrie egyből megmozdult, és felém sétált, és miután mosolyogva felpillantott rám, kezébe vette Matty - t. Óvatosan nyújtottam át a szöszinek az egy szem fiamat, de tudtam, hogy nála biztonságban lesz. Zayn - nel rögtön őt kezdték el vizslatni.
- Hogy vagy, Liam? - kérdezte Zayn. Ő volt ma az egyetlen, aki felőlem, nem pedig Jas felől, érdeklődött. Megrándítottam a vállam. Fogalmam sem volt, hogy, hogy éreztem magam. Üres voltam, az hét - szentség, de egyben felülmúlhatatlanul boldog voltam.
- Jól.. - válaszoltam végül szűkszavúan.
Nem sokára mindenki -  kivéve a családomat - megérkezett. Hoztak lufit, plüssöt, és Niall hozott nekem szendvicset. A büfében vettem magamnak egy kis kávét, és azt ittam hozzá. Semmi sem esett olyan jól addig, mint az a kis csésze kávé. Felébredtem tőle, bár amikor a kisfiam sírni kezdett, eléggé felébredtem. Szeretem, de a hangja borzalmas. Éles, karcos, és nagyon hangos. Egy nővér segített nekem megetetni egy cumisüveg segítségével, amiben meleg tej volt. Nem volt túl forró, pont jó hőmérsékleten volt, ezt a csuklómon kellett megnéznem.
Amikor először leültem, egyedül.. behunytam a szemem. Megpróbáltam elképzelni Jasmine - t, úgy, hogy tudja, hogy van egy fia, és még ébren van. Elképzeltem ahogy esténként fel kell, morcosan és álmosan az ágyból, majd át megy a babaszobába, hogy lenyugtassa Matty - t. Elképzeltem a nappaliban ül a földön és játszik a babával. Elképzeltem ahogy a kanapén alszik, egy fáradalmas nap után. Elképzeltem ahogy reggelente kócosan, az ingemben, és egy bugyiban - melltartó nélkül - az ebédlőben eteti a fiát, de teljesen bébiételes lesz, mert Matty ráköpi a leturmixolt spagettit, vagy spenótot. És elképzeltem, ahogy összeveszik velem, minden egyes apróságon, mert túlságosan fáradt.
Újra a fiamat vettem a kezembe, amikor egy nővér, már, megfürdette. Felé nyújtottam a mutató ujjam, amire automatikusan ráfonta a pici kis ujjait. Halványan elmosolyodtam és egy puszit nyomtam a fejére.
- Ketten maradtunk, egy ideig, kis haver...

2015. február 13., péntek

Chapter 05. - I don't want to lose you

Sziasztok!
Először is köszönöm, hogy vártatok, és, hogy ennyien feliratkoztok, és a kommenteket is nagyon köszönöm. A részről annyit szeretnék mondani, hogy nem a legjobb, és leghosszabb művem, de ez a hét, amin a felét írtam, rémes volt. Én voltam az a bizonyos depis lány az osztályban. Rémes volt, én mondom, de rólam most ne beszéljünk. Szóval, nem tudom mennyire lett Liam bunkó amikor mesél, hogy eljegyezte Jasmine - t, de én úgy gondoltam, hogy Liam - et nem annyira izgatja ez a terhesség. De a rész második felében kiderül, hogy mennyire is aggódik Jasmine - ért. Legalábbis én ezt szerettem volna sugalni. Egyébként csatlakozzatok a Facebook csoporthoz. Mindenkit beveszek, aki beakar lépni. Tegnap egyébként gondolkoztam a blog sorsán, és már az egész meg van. Mármint a történet. Hogy mi lesz a vég kifejet, milyen dolgok lesnek benne, ésatöbbi. És egyébként az elkövetkezendő időkben, nem lesz Jasmine szemszög, hanem lesz Liam, Perrie, Niall, Louis, de mindenki szemszögéből lesz rész.. legalábbis eddigi reményeim szerint. A zenéről, amit most csatoltam nem rég hallottam meg, és egyből beleszerettem. Olyan szép, jó, mondjuk a vége szomorú, de olyan gyönyörű. Azt hallgassátok! KÉRLEK! Nem húzom tovább az időtöket.
Jó olvasást! 
Ui.: A következő rész február 27. - én érkezik!


Love, boplelle


Ed Sheeran
2022. március 22.
Tizenkettő tized másodperc. Ennyi kell ahhoz, hogy a most öt hónapos, terhes Minnie - vel összevesszek. Ennyi kell hozzá. Én mondjuk nem szoktam veszekedni, csak ő, de aztán lepuhányoz, ami miatt visszaszólok neki,és elkezdődik a hatalmas vita, amit egyikünk sem akar. De végül abbahagyjuk, mert Minnie - nek fáj a hasa, ezért leül, bocsánatot kér, és minden hepi.
A veszélyeztetett terhessége még mindig áll. Az orvosa szerint Jasmine alkata, és súlya miatt van. A terhesség előtt 20 kiló volt, és százötven három centi. A terhesség alatt pedig, most, 26 kiló. A babával minden rendben van, de az orvos Jasmine miatt aggódik. Ahogy én is.
Eljegyeztem. Nem történt semmi különös.. megegyeztünk, hogy összeházasodunk és kapott egy gyűrűt. Igazából nem csaptunk nagy felhajtást, vagy kürtöltük szét az egész világnak azonnal.
Egyébként az eljegyzésünk után két héttel tudta meg a nagy világ. Néhányan örültek neki, és egy csomó trend volt twitteren, hogy #CongratsLiamine, de voltak akik kevésbé örültek neki, mint például a szüleim. Ők nem nagyon kedvelik Jasmine - et, de a nővéreim elég jól elvannak vele.
A srácok, legfőképp a lányok, örültek, hogy egy kis poronty fog köztük szaladgálni. Erre mondjuk saját maguk jöttek rá, amikor ránéztek Jas - re, és szóvá tették, hogy hízott. Mindenki arra számított, hogy a kedvesem majd megtép szépen mindenkit, de halál nyugodtan közölte, hogy terhes.
Terhes. Jasmine terhes. Már vagy tíz milliárdszor kimondtam ezt a mondatot magamban, de még mindig furán hangzik. És még mindig nem rajongok ezért a hírért. Oké, persze, minden vágyam az, hogy Jasmine - nel családot alapíthassak, de nem most. Harminc éves vagyok, világhírű énekes,aki a mai napig járja a világot, hónapokon át. Ha gyerekem születik, akkor mellette akarok lenni, mindig.
De a másik mondat, ami az őrületbe kerget az az, hogy apa leszek! Apa leszek.. ezt is többször kimondtam már, hangosan, és magamban, de még mindig fura. A srácok, és a lányok is egy csomószor kimondták, hogy 'Liam, apa lesz!', de furcsa. Nekem nincs ínyemre ez a dolog.
Mármint az apaság. Az olyan idegen dolog. Amikor Lux még kicsi volt, igen, sokszor vigyáztam rá, de az más.. ő nem az én gyerekem. De amikor, majd már az én gyerekemre kell vigyáznom az teljesen más lesz. Én szeretem Jasmine - t, és a babát is valami kép, de én nem erre vágyom most.
Szombat reggel. Én még az ágyban feküdtem viszont Jas, már a konyhában volt. Mióta terhes reggel ötkor fel kell, és mindent el végez, amit kell. Nehezen ki keltem az ágyból, - de még mielőtt a gardróbba sétáltam volt visszapillantottam az ágyra, hogy tudassam vele, már most hiányzik - aztán felöltöztem. Egy egyszerű szabadidő nadrágot vettem fel, és egy nike feliratú fehér pólót. Zoknit még nem vettem fel, otthon általában mezítláb mászkáltam. A konyhába sétáltam, ahol Jasmine eszegette a pirítósát. Egy puszit nyomtam a halántékára, majd egy kis bögre tejeskávé, amit akkor öntöttem ki magamnak, leültem a szerelmemmel szembe és a gyümölcsös tálból kiszedtem egy almát, aztán enni kezdtem azt.
- Gondolkodtam - mondta. - Nincs hely a baba szobának - mondta ki a nyilván valót. Hisz, tényleg nem volt hely még egy szobának.. vagy esetleg, hogy egyet átalakítsunk, mert a gardróbot talán át alakíthatnánk, de az nagyon pici.
- Igazad van - adtam neki igazat, majd mélyen hallgattam. Mostanában ez a hobbim, mélyen hallgatás.
- Úgy gondoltam két lehetőségünk van - kezdte. - Vagy kibővítjük ezt a lakást, vagy elköltözünk egy, igazi, nagy házba - vázolta fel.
- Szerintem vegyünk új házat - mondtam. - De valami kerteset, hogy Puppy is tudjon szaladgálni.. jut eszembe Puppy hol van? - kérdeztem, mire a háta mögé mutatott. A kutyánk ott aludt az egyik fotelben.
- Néztem pár hirdetést, a neten, majd nézd meg! - csókolt meg. Elmosolyodtam, és áthajoltam az asztalon, hogy még jobban tudjam csókolni. Átültem mellé, és az ölembe ültettem. Elmosolyodtam miután elváltunk, majd kisöpörtem az arcából, pár hajszálat. Egy puszit nyomtam a szájára, egy igen rövid puszit. - Szeretlek.. köszönöm, hogy még itt vagy nekem - suttogta.
- Még? - én is suttogtam, de fogalmam sem volt, hogy miért.
- Mert rémes vagyok, és nem csak most, így terhesen - mondta, majd a vállamra hajtotta a fejét.
- Még szép, hogy itt vagyok. Szeretlek, és nem akarlak elveszíteni - simítottam végig a pólóján, ami mellesleg az enyém volt. Melltartó sem volt rajta, és csak egy fekete cica - nadrág takarta tökéletes lábait. Kissé benyúltam a pólója alá, és az oldalát kezdtem el simogatni. 

JASMINE CHASTY
2022. június 10.
A nyolcadik hónap. Igen, a nyolcadik hónap.. már ki vagyok vele. Nem találom a helyem, nem tudom mit csináljak itthon, miközben Liam a stúdióban van, és dolgozik. Én két hónapja nem dolgozhatok. Néha, Eleanor szokott átjönni, hogy lefoglaljon, és jól is érzem magam, de a közérzetem az rossz. Egyszerűen nem bírom.
Este hét óra volt. Én otthon voltam, és Liam - et vártam. Egy magazint lapozgattam, a dohányzó asztalon a gőzölgő teám foglalt helyet, de még nem ittam bele, túl forrónak találtam. Letettem a magazint, majd bekapcsoltam a tévét. De attól is hamar elpártoltam, semmi értelmes sem volt benne. Nehézkesen felálltam és a konyhába sétáltam, egy kis nasiért. Miután meggyőződtem arról, hogy a hűtőben nincs semmi, a fagyasztóból vettem ki egy doboz Ben & Jerry's jégkrémet. A terhességem óta tucat számmal eszek meg egy héten. Általában Liam - mel szoktam megenni, viszont akkor nem volt otthon.
- Jasmine, Jasmine - kiáltozott Liam, majd becsapta a bejárati ajtót, ami hatalmas zajjal töltötte be a házat.
- Mondjad, itt vagyok - ültem fel a kanapén, amin időközben elfeküdtem. - Mi történt, ami miatt ilyen boldog vagy? - kérdeztem a szobába betoppanó Liam - től.
- Jelöltek minket az Oscar - ra, az invisibe - l, mint a legérzelmesebb dal - kiáltozott örömében. Odaszaladt hozzám, és a karjaiba zárt. - Elhiszed, te, ezt? Ez az Oscar és minket jelöltek - kérdezte, most már a szemembe nézve. Felnevettem, és megcsókoltam.
- Gratulálok, szeretlek - mondtam, neki, és belebújtam ölelő karjaiba. Leültünk a kanapéra, ahol tovább ecsetelte, hogy milyen jó is ez nekik. Hisz, ha most őket jelöltek, akkor az út még tovább megy felfelé. Ezt hülyeségnek tartottam, hisz ki nem ismeri mára már a One Direction - t?!
Este fél kilenc körül kerültünk ágyba. Én kezdtem rosszul érezni magam. Görcsölt a hasam, és hányingerem volt, de nem szóltam Liam - nek. Ő csak felzaklatná magát. De amikor már csak én voltam fenn, és forgolódtam, mert annyira rosszul voltam nem bírtam tovább. Még nem szóltam, de besétáltam a fürdőbe, és kiadtam mindent, ami akkor bennem volt. Azután megmostam a fogam, majd visszamentem a szobába, remélve, hogy Liam még alszik, de nem aludt. A könyökén támaszkodva nézett engem, ahogy bevonulok a hálóba.
- Jól vagy? - suttogott.
- Igen, csak egy kis enyhe rosszul lét - válaszoltam, szintén suttogva, még az ajtóban állva. Megszorítottam az ajtó félfát, amikor újra elkezdett görcsölni a hasam.
- Szerintem menjünk be a kórházba - mondta, de én megráztam a fejem. Nem akartam bemenni, nem akartam szülni. Még túl korán volt. Féltem, féltettem a babát.
- Jól vagyok - hazudtam. Egyáltalán nem voltam jól, és ezt az érzetet, csak fokozta az állás. - Na aggódj - még mindig suttogtam.
- De aggódom - ült fel, és lelökte magáról a takarót. - Gyere ide - intett. Engedelmeskedtem, és imbolyogva elindultam.
Leültem az ágy szélére, és Liam oldalának dőltem. Kifújtam a levegőt. Erre most szükségem volt. Az egész világ forgott velem. Azt kívántam bárcsak meghalnék, minthogy érezzem azt a kínt. A világ egyre, és egyre sötétebb volt, amit lehetetlennek tartottam, mert a szobában, szinte korom sötét volt. Szédültem, és fájt a hasam. A takarót markoltam, de Liam - ben is csimpaszkodtam. Felkapott a karjaiba, és úgy indult meg velem a kocsiig. Emlékszem, hogy berakott a kocsiba, de már nem voltam teljesen eszméletemnél. Az úton egész végig csak az utat néztem. A világ még inkább forgott velem, a hasamban lévő fájdalom, most átvette az irányítást a testem felett. Amikor megérkeztünk a kórházba, Liam a kocsiban hagyott, de hallottam, ahogy bent ordibál a recepciósnak meg pár nővérnek, hogy nem vagyok eszméletemnél, és, hogy valami baj van velem. Aztán újra visszajött. Valamit magyarázott, hogy ne aggódjak, és, hogy mindjárt jobban leszek, de tisztára úgy éreztem magam, mint aki el van szállva. Mint, aki drogozott, pedig nem,csak épp szülésben voltam. Aztán minden elsötétült.
Amikor felébredtem egy kórteremben voltam, és egy orvos nagyban magyarázott valamit Liam - nek, aki minden egyes szónál felsírt. Aggódott értem, a szívem összeszorult a látványra. Majd amikor az orvos elment Liam sírva rogyott le a székre, nekem pedig nem volt több erőm ébren maradni. A hangos és lassú sípolás most gyors lett, pedig semmit sem éreztem. Talán ezért gyorsult be. Még kiabálásokat hallottam, elég távolról, és ahogy mindenki engem rázogat, de nem tudtam felébredni., bár mennyire is kiabáltam magamnak, hogy nem hunyhatod le a szemed. Elaludtam.

2015. január 27., kedd

Chapter 04. - Pregnant

Sziasztok!
Hát, igen megérkeztem a következő résszel! Végre valahára! El kell, hogy mondjam borzalmas sajnálom, hogy csak most hozom a részt, de egyszerűen minden közbe jött, és ez a tüdőgyulladás is a legjobbkor jött. Remélem tetszik az új design, és, hogy ez a rész is. De a részek érkezéséről valamit; Mostantól két hetente, szombaton fog érkezni új rész.
Másrészt, viszont elkészült a blog blogvideója. Ezt köszönöm szerecsendio - nak.
Köszönöm Do_Payne - nek a szép szavakat, amiket az előző bejegyzéshez írt, és köszönöm a kommenteket az előző részhez. És, mint látjátok NEM LIAM SZÜLINAPJÁN HOZTAM A RÉSZT!
Nem húzom tovább az időtöket,
jó olvasást!
Ui.: A következő rész február 14. - én érkezik
Love, boplelle

Little Mix
Két év telt el azóta, hogy összejöttünk Liam - mel. Azóta sikerült összebarátkoznom a fiúkkal, illetve a barátnőjükkel. Eleanor - ral, és Lou - val elég sok időt töltök együtt. Perrie - vel is, de vele kevesebbet találkozok, mert Ő általában a stúdióban van. Niall - nek még mindig nincs barátnője, de azt mondta még vár. És egyébként, attól függetlenül, hogy Perrie nem sokat ér rá, vele jövök ki a legjobban. 
Liam - mel két hónapja összeköltöztünk. Egy igen nagy, ellenben elég takaros kis lakásba költöztünk London egyik kihalt részén.. a rajongók miatt. Viszont közel van a stúdió és a srácok is közel vannak. Az enyémet eladtuk, az övé pedig meg van még. 
Egy turnén már túl voltunk, amikor Liam közölte velem,hogy szeret. Épp haza értünk, amikor csak úgy kimondta. Kimondta... ez nálam hatalmas szó volt. Én féltem kimondani, mert a mai napig kételkedem ebben a kapcsolatban, persze szeretem Liam - et, de ez nem olyan egyszerű..
Egyébként otthagytam az állásom, és most a One Direction marketingese vagyok. Paul ajánlotta fel az állást, egy évvel ezelőtt.
Liam - mel nem régiben örökbe fogadtunk egy dalmata kutyát. Puppy lett a neve. Ez Liam ötlete volt, szerinte jól hangzik, és van egy olyan folt a kutya hátán, ami palacsinta alakú. De ez hülyeség, mert az összes palacsinta alakú.
Lett egy tetkóm. Illetve három. Az egyik a bal kezemen van, azon belül a gyűrűs ujjamon, egy gőzölgő kávés csésze. A második a lábfejemen van belül, a jobb lábamon. Pár felhő karcoló,egy város lát kép, maga a tetoválás. A harmadik, és egyben az utolsó, a jobb csuklómon van, egy pici vasmacska.
- Bébi, minden rendben?- legyezte előttem a kezét Liam. Elmosolyodtam, és bólintottam egyet. minden a legnagyobb rendben volt. Talán túlságosan is rendben volt az életem. - Pedig nagyon sápadt vagy - ültetett bele az ölébe. Megcsókoltam. Átölelte a derekam, de eltolt magától.
- Semmi baj - suttogtam. Rám nézett, tudtam, hogy nem győztem meg evvel. Mondjuk egy kissé neki adtam pontot ezen a meccsen, mert az utóbbi időben tényleg voltak gondok a közérzetemmel. De mindig ráfogtam az idő járásra. Rám az időjárás mindig is úgy hatott, mintha beteg lennék. De Perrie - vel, már le volt beszélve, hogy másnap elmegyünk orvoshoz, majd beülünk valahova ebédelni, de talán, majd egy kis shoppingolás is belefér, így beszéltük meg. Nekik és a fiúknak sincs sok idejük.
A Little Mix és One Direction együtt turnézik és most épp egy duettre készülnek, ami a(z) 1D albumán lesz. Végül úgy lett megbeszélve, hogy az Invisible lesz az a dal amit együtt énekelnek. Én imádtam, amit együtt kihoztak belőle.
Másnap reggel - nekem reggelnek számít - tíz órakor indultunk el Perrie - vel az orvoshoz. Egy röpke negyed óra volt az út, de azt végig beszélgettük. Mindig volt valamilyen témánk. Láttunk egy jó pasit az utcán, vagy egy jó ruhátt, vagy esetleg kitárgyaltuk a nemi életünket. Elég sokszor beszélgettünk erről a témáról. Mindig beszámoltunk egymásnak, ha a párunk csinált valamit. De volt olyan, hogy arról beszélgettünk, hogy milyen melltartókat dobtak fel aznap a fiúk színpadjára. Mindenről - még a legapróbb hülyeségekről is - eltudtunk beszélgetni.
A váróban csak pár percet kellett várnunk már rögtön hívtak is. Csak a szokásos vizsgálatokat végezték el rajtam. Plusz még vért is vettek, mert nem igazán tudtak bármit is megállapítani a többiből. Újabb pár percet kellett várnom, hogy megkapjam az eredményeket.
- Ms. Chasty - többen is felnéztek amikor a köpcös nő kikiáltotta a nevem. Felálltam és bementem az orvosi szobába.
- Kérem üljön le - biccentve leültem az egyik fotelba. - Ms. Chasty tudja amin ön átmegy az egy teljesen normális eset. Ön babát vár. Viszont a vér vétel alapján azt is látni lehetett, hogy valami nem stimmel - megrémisztett az egész. Már az is rémisztő volt elképzelni, hogy én anya legyek, de az,
hogy valami gond van, az még jobban megijesztett. - Ne gondoljon egyből szörnyűséges dolgokra, de ne is a legjobbra gondoljon. most feltennék egy igen kellemetlen kérdést. Mostanában gyakran él nemi életet a barátjával?
- Hát, igen - válaszoltam, és még a zoknimba is bele pirultam.
- Szeretném, ha ez a szám csökkenne. A baba, és maga érdekében is. És ha esetleg bármi történne, fáj a hasa, vagy egy nap többször is felmegy a vérnyomása, jöjjön be! - mondta, majd egy kéz fogást követően kimentem Perrie - hez, aki kíváncsian várta a fejleményeket. Végül csak a kocsiban számoltam be neki arról, hogy terhes vagyok. Feltehetőleg veszélyeztetett terhes.
Délután három órakor értem haza. Lepakoltam mindent. Összesen tizenkét szatyorral értem haza. Cipők, ruhák, baba ruhák, és cipők - ezeket Perrie vette, de az én kezembe nyomta a zacskókat. Liam Puppyval a fürdőben volt. Liam próbálta a dalmata kutyust megfürdetni. Én az ajtóban álltam, mégis vizes lettem. A kutyánk imádott fürdeni, esetleg vizes lenni.
Oda mentem Liam mögé, majd átöleltem őt a vállánál. Megfordult, majd felállt, és megcsókolt.
- Na, és mit csináltatok ma? - kérdezte.
- Semmi különöset. Ebédeltünk, shoppingoltunk és beszélgettünk - vázoltam fel a mai napomat. Az orvosos jelenetet direkt kihagytam. Nem akartam neki még elmondani. Ma még nem.
- Hú, jó sokat vásároltatok - mondta, amikor meglátta a szatyrokat. - Miket vettetek? - nézett bele az egyikbe, és csak remélni mertem, hogy nem egy olyan szatyorba nézett bele, amiben baba - cucc volt. De ez alább hagyott, és egy kék, micimackós body - t húzott ki a szintén kék szatyorból. - Ez micsoda? - a szemei szinte már kiestek a helyükről, ahogy a ruha darabot nézte.
- Csak Perrie - nek tetszett, én pedig megakartalak azzal a hírrel lepni, hogy babát akarok.. - átkoztam magam, amiért ezt mondtam.
- Ez hülyeség - mondta. - Nem sokára jön a turné, mind ketten megyünk, ez tiszta hülyeség. Én még nem akarok gyereket.. sem most sem a közel jövőben - a szavai eléggé fájtak.
- De én akarok - álltam ki a gyerekünk mellett, akiről Liam még nem is tud.
Szemtől szembe álltunk az előszobában. Liam csak állt, és lenézett, míg én a magam százötvenhárom centimmel felnéztem rá. Megbántam, hogy levettem a magassarkúm, úgy legalább elértem a mellkasát.
- És? - kérdezte gúnyosan, megemelve a hangját. - Nézd, egyszer, nagyon sokára, én is szeretnék gyereket, igen tőled. De nem most!
- Miért? - hisztis volt a hangom. Szinte sikítottam azt a szót. Miért? Miért? Miért? Sírni akartam, a torkomban már ott volt a gombóc. - Miért nem akarsz gyereket? - elcsuklott a hangom.
- Mert, - ordította. - Mert fiatalok vagyunk... illetve csak te! Én viszont világsztár vagyok.. egyedül lennél itthon! - még mindig kiabált. Itt már nem bírtam. Elsírtam magam, és egy 'basszameg' után beszaladtam a fürdőbe és magamra zártam az ajtót. Puppy még ott volt a fürdőben, így oda jött hozzám, én pedig átöleltem. Zokogtam. Liam az ajtón dörömbölt, a nevemet üvöltözve, de eszem ágában sem volt kinyitni az ajtót. Előtte azt akartam, hogy mindketten lenyugodjunk.
Borzalmasan fájt, amiket mondott. Folyamatosan a hasamat fogtam. Már most féltem, hogy valami történik. Nem akartam felhúzni magam, mégis sikerült. Legszívesebben rögtön úgy köszöntöttem volna, hogy terhes vagyok, de sajnos az időt nem tudom visszapörgetni. Talán egy órát voltam benn abban a szobában. Amikor kimentem, Liam a nappaliban volt és tévézett, vagyis inkább maga elé bámult. Én még mindig sírtam így arra kapta fel a fejét. Mielőtt felállhatott volna, odasétáltam, és leültem a dohányzó asztalra, így előtte ültem.

- Pofa be, és figyelj rám! - mondtam, amikor láttam, hogy mondani akar valamit. - Sajnálom! Én nagyon sajnálom! Az utóbbi időben elég vacak volt a gyomrom, ezért ma Perrie - vel, nem csak vásárolni mentünk, meg ebédelni, hanem orvoshoz is. És még mielőtt bármire is gondolnál, el kell, hogy mondjam, hogy szeretlek, és mindig is szeretni foglak, bárhogy döntesz is. Szóval elmentünk dokihoz, aki azt mondta, hogy.. azt mondta, hogy terhes vagyok.. - itt felzokogtam, és a tenyerembe temettem az arcom. - Veszélyeztetett terhes - mélyen hallgatott. Féltem. Féltem attól, hogy kidob, féltem attól, hogy dühös lesz.. féltem a legrosszabbtól. Csak zokogtam és zokogtam. Elvette a kezeim az arcomtól, majd halványan elmosolyodott. Az ő szeme is könnyekben úszott. Magához ölelt és csak ölelt.
- Most el kéne, hogy vegyelek feleségül? - suttogta.
Megráztam a fejem. Nem kellett feleségül vennie, nem kellett gyémánt gyűrű, sőt még esküvő sem kellett, vagy ilyesmi. Csak egy biztosíték, hogy ő mindig mellettem lesz. De ezt eddig elégszer bebizonyította már.. legalább egy milliószor. És ott valami, igen, megtört valami. Már nem voltunk többé, az a tökéletes pár, akik látszólag voltunk. Igen, már többé nem voltunk ugyanaz a pár, de még mindig szerettük egymást. És még mindig tudtam, hogy egy nagy hepi család vagyunk, és leszünk.. örökké.

2015. január 12., hétfő

Chapter 03. - Invisible

Sziasztok!
Először is bocsánat a sok késésért,de elindult a suli, és most el vagyok havazva! Más részt viszont! BOLDOG SZÜLINAPOT ZAYN JAWAAD MALIK!!! El sem hiszem, hogy már 22 éves.. Hogy repül az idő! Ezzel a kis résszel szeretném őt felköszönteni! 
A fejezetről annyit, hogy elég rövidke lett! És ma egy magyar dalt csatoltam hozzá! Az egyik kedvencemet, és ha már a dalnál tartunk el szeretném mondani, hogy a sorok amik az invisible - hez tartoznak, egyáltalán nem rímelnek, és elég bénák, de hát én találom ki őket!
Remélem azért tetszik a rész!
Jó olvasást!


Love, boplelle

 Furcsa volt nem otthon ébredni. Liam - nél minden olyan világos volt. Furcsa volt. Amikor reggel felébredtem a spaletta ki volt nyitva, így elég világos volt ahhoz, hogy bántja a szememet. Noha tél volt, eléggé világos volt. Az ágy puha volt, ahogy a takaró, és párna is. Ezek is világos huzattal voltak megáldva, így ez csak ráadás volt.
Liam még aludt amikor felébredtem. Erősen szorított magához, miközben szuszogott. Bal keze a derekamon pihent, a hátán feküdt jobb keze pedig a mellkasán volt. Kissé horkolt, de nem volt vészes. Az ajkai el voltak egymástól nyílva, elég száraz volt. Olyan édes volt.
Nem érdemelte meg, hogy úgy viselkedjek vele. De egyszerűen féltem.. féltem az újtól, a szerelemtől, Liam - től. De fura, bízni kezdtem benne. Tegnap, a kis megnyilvánulásom után, nem ítélt el. Sőt, mi több.
Olyan jó volt akkor. Nem kellett semmiért sem aggódnom. Ott voltam, Liam karjaiban, és csak gondolkodtam. kettőnkön. Fogalmam sem volt, hogy komolyra, hosszútávra tervezi, vagy sem. Még magamnak sem akartam bevallani, de beleszerettem. Ragaszkodom hozzá, ami Tőlem fura. Hisz, nem kötődök emberekhez. De hozzá, különös képpen jobban ragaszkodom, mint egész életemben bármikor. Jó vele lenni, kellemes társasága van. Nem zavarja, ha.. ha én vagyok.
Csak az zavar, ha a múltamról kérdez. Ilyenkor önkénytelenül is bunkó leszek. Ez valahogy már belém ivódott. Szerintem ezt nem csak én utálom magamban. Bár, szerintem, most, hogy tud valamit a múltamról, picit lenyugodott benne, ez az egész.
Amikor észre vettem mi van rajtam a szemöldököm az egekig felszaladt. Az ő pólójában voltam, nadrág nélkül. A melltartó rajtam volt, nem volt mersze le venni. Így igen kényelmetlen volt. Mindennek Liam illata volt. A kölni, és a tusfürdője keveréke. Olyan finom, kifinomult.
Imádtam őt. Szerettem minden porcikáját. 1 hónap, ennyi idő kellett ahhoz, hogy a mindenemmé váljon. Amikor tegnap felhívott, hogy menjek át hozzá.. nagyon boldog voltam. Igaz, hogy én kértem meg, hogy had legyek egyedül baromira örültem, amikor felhívott. De nem is az áthívás miatt örültem, hanem, hogy legalább eszébe jutottam.
Belebújtam az ölelésébe. Neki olyan jó az ölelése. Mint egy macinak. A karjaiban biztonságban érzem magam. Talán ez a jó szó. Biztonságos. Ilyenkor az összes érzés kivan zárva, csak mi ketten vagyunk. De az ölelésében nem ez volt a legjobb, hanem, hogy ő volt az aki megölelt. Akkora szíve van, hogy azt el sem lehet képzelni.
- Mióta vagy fenn? - Kérdezte, miközben arcát a nyakamba fúrta. Olyan furcsa volt, bevallom még sosem csinált nekem ilyet egy fiú sem.
- Nem régóta - válaszoltam. Arcát elhúzta a nyakamtól, és megcsókolt. Imádtam a csókját, méz édes volt, és olyan gyenge, egyben szenvedélyes. Puha ajkai vannak, ettől még jobb, de amikor selymes nyelve is csatlakozik, az már mennyei. - Egyébként jó reggelt - mosolyogtam rá, amikor elváltunk egymástól.
- Neked is - mosolygott édesen. Hozzá bújtam, ami kissé meglepte. - Ma megyek a stúdióba bemutatni a dalt,amit tegnap írtunk, nem jössz?! Azt hiszem csak Niall lesz ott.. őt ismered, tegnap elég jól elvoltatok - magyarázta.
- Igen, Niall vicces és kedves fiú - mondtam. Tényleg annak tartottam a szőke srácot. Vicces volt, és nagyon kedves. Pont akkor érkeztem meg amikor kifizette a pizzást, megvárt, majd bemutatkozott. Majd befelé elkezdte magyarázni, hogy két szelet pizza az enyém, három Liam - é, a többi pedig az övé, összesen tizenöt szelet pizza szelet volt. - és szívesen megyek.
- Ez remek - mondta, majd kiszállt az ágyból. Magára vett egy szürke szabadidő nadrágot, majd kiment a szobából, magamra hagyva engem, mindezt úgy, mintha teljesen normális lenne a dolog.
Behunytam a szemem, össz - vissz legalább két tizedmásodpercre, talán egy pislogás volt, de én nem annak szántam. Felakartam Liam arcát idézni. Magával ragadott. A teste, a szája, a szeme.. mindene. Joggal mondhatjuk rá, hogy tökéletes. Imádtam bele nézni a barna szemeibe, amibe mindig ott honolt az a Liam féle huncut, pajkos szikra. A mosolya,körülbelül ugyanez, de a különbség az, hogy Liam mosolya ragadós. És kiemeli telt, rózsaszín ajkait, amiket imádok csókolni. A haja. Dús, gesztenye barna, és élvezet beletúrni, nem mellesleg még Liam is imádja. De amit a legjobban imádok, az a borostája. Igaz, furcsa, hogy egy ilyen tökéletes emberen ezt szeretem a legjobban, de egyszűrűen, olyan dögössé teszi, hogy az hihetetlen. 
Érezteti velem, hogy szeret, ez kétség kívül így van, de bennem van még egy kis félelem. Én nem tudok olyan könnyen bízni, és szerintem ez minden emberrel így van. De nálam talán jobban. A bizalom nálam olyan, mint a porcelán, ha egyszer összetörik azt már nem lehet összeragasztani. 
A tegnapi dalt, én találtam ki.. mégse vettették el, ezt értékelem. Niall - ban is kezdtem megbízni. Lehet, hogy csak tegnap este találkoztam vele, de benne van valami. Ő pontosan egy olyan személy, akinek olyan személyisége van, hogy az.. benne lehet bízni.. neki ilyen aurája van. A nevetése olyan szabad. Mintha semmi gondja se lenne, csak úszik az árral. 
Emlékszem arra a napra, amikor először láttam. Aznap csak Liam - mel beszéltem, de Niall fogott meg igazán. Neki a kinézete is olyan szabad. A szőke haja fel volt zselézve bal oldalra, egy szürke póló volt rajta, amin egy farmer mellény volt. Feketés - nem teljesen fekete - cső nadrágja volt, és egy fehér sport cipő volt a lábán. A haja, nem teljesen volt szőke, kissé barna, és fekete szín is volt benne. Arra is emlékszem, hogy állandóan azon járt az agyam, hogy, hogy lehet valakinek ilyen jó kedve. Szinte már idegesített, az egész, természet ellenesnek tartottam.
Az egész napot így töltöttük el; semmit sem csináltunk. Csak összebújtunk és filmet néztünk. Olykor - olykor Liam el kezdte énekelni az invisible - t.. olyan jó volt hallgatni. Angyali hangja van. Ezt is imádom benne. Délután fél kettőkor elindultunk Liam lakásától, a stúdióba, de előtte még beszaladtunk hozzám, hogy átöltözzek. Aztán a stúdióba mentünk. Niall már ott várt minket, a bejáratnál, egy kávét szürcsölgetett. Rögtön engem köszöntött, majd lepacsizott a mellettem álló fiúval.

A stúdió belül talán még nagyobb volt, mint kívül. Több terem volt, mi pedig a másodikon lévő
negyvenhatodik terembe mentünk. Pár fiú volt ott, tudomásom szerint Josh, Paul, Andy, Harry és Sandy. Csak ők, plusz mi hárman.
- Liam, szia! Látom hoztad Jasmine - t is - állt fel Harry. - Szia, én Harry vagyok, sokat hallottam már rólad - mutatkozott be, miközben kezet nyújtott, amit elfogadtam. Nem értettem, mire ez a nagy bemutatkozás, amikor innen csak Andy - vel nem találkoztam még.
- Szia - motyogtam halkan. Most Andy állt fel szabályosan félre lökve Harry - t. - Jasmine - most rajtam volt a sor, hogy kezet nyújtsak.
- Andy - mosolygott, majd ő is lepacsizott Liam - mel. Leültünk a maradék szabad kanapéra, majd konzultálni kezdtek az új dalról. Aztán amikor arra tértek rá, hogy nem azzal a címmel írtak dalt, nagy káosz lett.
- Figyelj Paul, igen, lehet, hogy most megszegtem valamit, de avval a címmel nem lehetett dalt írni. Ezért Jasmine ötletét írtuk az irresistible - re, amit később átformáltunk másra - magyarázta Liam.
- Te is Directioner vagy? - kérdezte Josh.. gondolom ez a kérdés arra jött, hogy az irresistible - re írták a dalt.
- Csak voltam - javítottam ki.
- De hát miért cs..
- Harry! Ne! - mondta szigorúan Niall amikor fészkelődni kezdtem. Hálás pillantást vetettem rá. Liam a kezébe vette a dalszöveget, és egy gitárt, majd az utóbbit pengetni kezdte.
- Lehet, hogy úgy néznek rád / de nem minden igazi / de a másik, hogy nem ismerlek téged / szeretlek, ezért letörlöm a könnyeid - énekelte, a csodálatos hangjával. Egy tizedmásodpercre rám nézett, majd vissza a gitárra. Ez megmelengette a szívem, csak egy pillantás, mégis olyan sokat jelentett.

 ***

- Ma is alszol nálam? - kérdezte amikor a konyhájába készítettük a vacsorát. Én a konyhapult - szigetnél ültem, ő pedig velem szemben állt. Salátát csináltunk, a hús pedig a sütőben sült.
- Ha nem zavarok, szívesen - vágtam ketté a következő paradicsomot. - Olyan fura. Másfél hónapja egy kanál vízben megtudtalak volna fojtani - felnevetett - Most viszont tűzbe tenném a karom, érted - mondtam ki azokat a gondolatokat, amik már hetek óta nyomasztottak. Szerettem volna elmondani, már szinte szúrtak belülről. Jól esett kimondani.
- Ezt örömmel hallom - gondolkodott el vigyorogva. Felkuncogtam, majd az összevágott zöldséget bele tettem az előre kikészített tálba. - Filmezünk majd? - kérdezte.
- Uhum, mit fogunk nézni? - érdeklődtem, majd ránéztem. Éppen az uborka utolsó darabjait vágta kis szeletekre.
- Nem tudom, majd megnézzük, mi van a filmtárban - válaszolt.
 Végül a Szex és New York - ot néztük meg. Összebújva kis saláta, és hús társaságában, miközben fejben ellenőriztem, hogy mindent elintéztem - e otthon. A macskának adtam ételt, és vizet is öntöttem neki. Talán el lesz.
Most pedig megpróbálom felidézni azt az éjszakát, úgy, hogy nem pirulok bele. Szerintem mindenki tudja mire célzok. Lefeküdtünk. Immáron másodjára, de ez most más volt. Sokkal gyengédebb, és sokkal szenvedélyesebb. Az utóbbi talán azért volt, mert a kandalló előtti helyszínen szeretkeztünk. Olyan romantikus volt. Csak a kandalló világított.
Minden érintése éreztette velem, hogy szeret! Az apró érintések, apró csókok, és nagy ölelések. Szinte elvesztem az ölelésében. Olyan puha, és szeretet teljes volt. Nem kívántam semmi mást, csak többet! Még többet belőle, Ha ez lehetséges, mert tegnap szinte csak az enyém volt, és be is bizonyította, hogy csak is az enyém lesz! Örökre!